fbpx

Ki vagyok én?

Balázs-Szűcs Zsu vagyok, esküvőszervező. 2017-ben indítottam első esküvőszervezési vállalkozásomat, majd 2020-ban megszerveztem életem első azonos nemű esküvőjét. Már akkor tudtam, hogy sok hasonlót szeretnék még, ezért 2021-ben létrehoztam második szerelem-projektemet, a Szivárvány Esküvőt.

Zsu, az esküvőszervező

Hogyan lettem esküvőszervező?

Több, mint 7 évig volt szerencsém esküvőkkel foglalkozni, mint esküvő-, és rendezvényszervező egy állóhajón működő budapesti étteremben. Ez alatt az idő alatt kb 200 párnak segítettem összehozni az ő felejthetetlen napjukat, és bevallom, elvarázsolt a hangulat. 

Az állóhajón eltöltött éveknek a babavárás vetett véget, de a babázás mellett is az életem része maradt a szervezés, és az esküvők világa.

Egyre több barátnő és ismerős kért meg, hogy segítsek az esküvőjük megszervezésében, majd ajánlások útján már ismeretlenek is engem bíztak meg ezzel a fantasztikus feladattal. 

Így lettem én 2017 végén hivatalosan is esküvőszervező .

Pár érdekesség rólam:

Munka közben

Ti mondtátok